DELHUSA GJON MŰSOR RENDELÉS KIAJÁNLÓ

2018.09.19

Delhusa Gjon EMeRTon-díjas zeneszerző, dalszerző és énekes. Mindössze 18 éves volt, amikor 1971-ben a Táncdalfesztiválon előadta a Hegyek Lánya című dalát, aminek köszönhetően az ország azonnal megismerte a nevét. 

1974-ben négy kislemeze is aranylemez lett, egy évvel később pedig az év énekesének választották. 

DELHUSA GJON, A REKORDER:

A magyarországi leghosszabb, egybefüggő könnyűzenei albumának tulajdonosa - mellyel rekorder hazánkban - valójában állandóan elégedetlen magával, úgy hiszi, nem szeretik elég sokan. Azt vallja, hogy hátradőlni nem lehet, mert akkor hamar megcsappanna imázsa. Inkább zenésznek tartja magát, mint énekesnek, szerinte ez tartja meg az időt és a hűséget mellette és persze a Buzuki hangja mellett.

Olyan slágerek fűződnek a nevéhez, mint a Nika se perimeno, Ez az utolsó tánc, Gyertyák a síron vagy épp a Dalok a szélben.   

Adományát, RELIKVIÁJÁT október 06-án-én adja át az Arany Korszak Retro Múzeum számára!


DELHUSA GJON, BIOGRÁFIA: 

Delhusa Gjon, Ihász Gábor énekes és Ihász Kálmán labdarúgó unokatestvére. 1953. augusztus 9-én született Budapesten. Apai ágon nagymamája görög, nagyapja pedig albán, anyai ágon nagymamája német, nagypapája magyar nemzetiségű volt. Szülei egyszerű emberek voltak. Gjon gyermekkorát Zuglóban töltötte, eredetileg autófényező szeretett volna lenni.

Könnyűzenei karrierjét egész fiatalon kezdte. Mindössze 18 éves volt, amikor 1971-ben a Táncdalfesztiválon előadta a "Hegyek lánya" című saját dalát, amellyel a tehetséges fiatalember egy csapásra ismert lett. Az 1974-es év hatalmas sikereket tartogatott a számára, hiszen ebben az évben minden addig megjelent korongja (4 kislemez) aranylemez lett, valamint megjelent az NDK-ban egy német nyelvű kislemeze is, amivel külföldön is hatalmas sikert ér el, mivel ez a korong 500000 példányszámban kelt el. Ez a lemez már a megjelenés évében megkapta a drezdai fesztivál nagydíját, ami akkoriban a legrangosabb sajtódíj volt az NDK-ban, majd 1975-ben az év énekesének is megválasztották. Ezek a díjak azért is számítottak nagy sikernek, mert ezt Kovács Kati után még magyar énekes nem nyerte el. 1977-ben a Bergendy-együttes énekese volt néhány hétig, a Metronóm '77 fesztivál gáláján adtak koncertet. 1979-ben megjelent első nagylemeze Delhusa Gjon címmel.

1980-ig részt vett valamennyi jelentős kelet-európai fesztiválon, melyekről mindenhonnan díjakkal elhalmozva tért haza.

Több neves külföldi előadó is felkérte, hogy szerezzen számukra zenét. Írt dalt többek között Demis Russosnak és Goldi Ens-nek és a Goombay Dance Band-nek is.

1980-ban a nyugat-német TELDEC lemezcéggel kötött 3 éves szerződést, majd 1983-ban újabb 3 éves szerződést ajánlott fel a sztárnak, de azzal a feltétellel, hogy az előadó letelepedik Németországban.

1988-ban Kubában egy dalverseny résztvevője volt, s talán nem meglepetés, hogy ismét nem üres kézzel kellett hazatérnie, ugyanis ő lett a verseny legjobb zeneszerzője.

1989-ben itthon a Rákóczi Kiadó gondozásában megjelent a Csavargó című albuma, amely viharos gyorsasággal hódította meg a piacot. Pár nap alatt aranylemez lett, s két évvel később már a platina státusznál jár, ami 100000 eladott példányszámot jelentett. Delhusa rövid ideig Markó Andrással, a Gemini együttes egykori tagjával játszott együtt, majd a NDK-ba került, ahol több évig dolgozott. 1989-ben megkapta a Magyar Rádió EMeRTon-díját.

1996-ban a Mediterrán című nagylemezéért átvette Albánia legmagasabb kulturális kormány kitüntetését.

1997-ben Curacao-ban CD-t jelentettek meg, amelyen az 1988-as fesztivál győztes dalai hallhatóak.

2000-ben a Roma Közösségtől az Év énekese díjat kapta meg, s hamarosan a lemez eladási adatai elérték az 1 millió hanghordozót.

2002-ben átvehette az 1000000 eladott példányszám után járó lemezét. Legsikeresebb dalai közé tartozik gyermekkori barátja, a fiatalon elhunyt autóversenyző, Kesjár Csaba emlékére írt dala (Gyertyák a síron). 2005. március 15-én átvette a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet. Áprilisban pedig a Vitézi Rend lovagjává avatták a dunaújvárosi Hősök Templomában.  

Arany korszak Retro múzeum jótékonysági kiállítás és road show

A rendszerváltás előtt sztárrá vált és évtizedek óta közönségkedvenc zenészek egy részének méltatlanul kicsi az öregségi nyugdíja. Az élvonalbeli sztárok nagy része csak előadóművész, nincs szerzői jogdíjuk, mert mások dalait és szövegeit adják elő.